
Tisztelt Tagtársak!
Idén, végre a szokásos időpontban, június 9. és 11. között tartjuk meg, személyes jelenléttel kongresszusunkat. Remélhetőleg ez már annak a jele, hogy visszatérünk korábbi normális életünkhöz, habár a COVID járvány, - ha mérsékelten is - a mai napig velünk van és ennél sokkal borzasztóbb események is történnek a szomszédunkban.
Szokásainkhoz híven az idei kongresszuson is lesznek meghívott társaságok. A háziorvosokkal megkezdett együttműködést folytatjuk. Közös stratégiát próbálunk kialakítani arra, hogy a családorvosokat hatékonyan bevonhassuk az osteoporotikus betegek ellátásába. Nem csak közös tudományos rendezvény, de a háziorvosok számára szervezett, pontszerző továbbképzés is segítheti ezt a folyamatot. Emellett a tüdőgyógyászokat szeretnénk meghívni idén, velük tervezünk közös tudományos rendezvényt, népbetegségnek számító tüdőbetegségek és a csontbetegségek kapcsolatáról. A bejelentett tudományos előadások mellett – melyek számát reméljük, hogy nem csökkenti jelentősen a legutóbbi kongresszus óta eltelt rövid idő – számos szimpóziumnak is helyt ad a kongresszus, ahol megismerkedhetünk a legújabb kezelési elvekkel és készítményekkel is. A kongresszus záró napján a jövő osteológusai beszélnek majd a jövő diagnosztikus és terápiás lehetőségeiről.
Természetesen az esti társasági programokról sem felejtkeztünk meg. Remélem, hogy a személyes találkozás lehetősége, tudományos újdonságok és az esti programok segítenek mindannyiunknak kicsit elfelejteni az utóbbi hónapok nehézségeit és erőt adnak ahhoz, hogy visszatérjünk az új kihívásokat tartogató betegellátáshoz.
Tisztelettel,
Prof. Dr. Takács István
Helyszín: Tapolca, Hotel Pelion Superior
Fő témák:
- Porotikus törés megelőzése-kezelése
- Háziorvos jövőbeni szerepe a porotikus betegek ellátásában
- Tüdőbetegségek és a csontbetegségek kapcsolata
Kedvezményes jelentkezés határideje: 2022.06.05-ig
Absztrakt felhívás:
A kongresszuson a fő témákhoz kapcsolódó előadások bemutatására van lehetőség szóbeli előadás formájában.
Az előadások rövid szöveges összefoglalóját kérjük a www.convention.hu oldalon a rendezvény online absztrakt küldés felületének használatával a részünkre elküldeni szíveskedjenek.
Absztrakt leadási határidő: 2022. május 9. (éjfél)
Előadások elbírálásának határideje: 2022. május 16.
Értesítő
Segédlet felhasználói profil létrehozásához a kongresszus regisztrációs felszínén
További részletek, online regisztráció és absztraktbejelentés a Kongresszus weboldalán
|